Köröm betegségeinek kezelése


bőrgyógyászat köröm betegségeiA kéz és a láb körme számtalan megbetegedésnek van kitéve, melyek közül leggyakrabban a benőtt köröm és a körömgomba okoz problémát. A helytelen körömvágás (sarkokon lekerekített körmök), a nem megfelelő cipő viselése, vagy alkati adottságok következtében kialakuló körömbenövés olyan elváltozás, amely otthoni kezelésekkel (lábfürdő, krémek használata) nem kezelhető hatékonyan. A körömgomba orvosi kezelése rendkívül fontos, hiszen a látszólag ártalmatlan, és kezdetben „csak” esztétikai problémát mutató fertőzés komoly betegségeket is okozhat.

A benőtt köröm tünetei és kezelése

Elsősorban a nagylábujjakon fordulhat elő körömbenövés, amely esetenként fájdalmasan lüktető érzéssel jár, idővel váladékozás is megjelenhet. Kezdetben csak nyomás hatására jelentkezik ilyen típusú fájdalom, ám kezelés nélkül a kellemetlen érzés állandósul, sőt, a sérült körömrész el is fertőződhet. Ilyen esetben a lábfürdő, különböző krémek, oldatok alkalmazása már nem vezet eredményre. Ekkor sebészi megoldást – a részleges vagy a teljes eltávolítást – kell alkalmazni. Ezt a beavatkozást az egynapos sebészet keretein belül végezzük el. Erről itt olvashatsz.

A körömgomba tünetei

A körömgomba mikroszkopikus méretű organizmus, amely a nedves és meleg környezetben érzi jól magát és szaporodik. Általában mikrosérüléseken keresztül jut a köröm és a körömágy közötti résbe, ahonnan nagyon nehéz kiirtani, mert a köröm szinte védelmezi az alatta burjánzó gombákat.

Ha a körmöd

  • megvastagodott,
  • sárgásan elszíneződött,
  • és azt is tapasztalod, hogy a köröm alatti rész morzsalékony,

mihamarabb jelentkezz bőrgyógyászati konzultációra, mert a tünetek a körömgomba megjelenésére utalnak! A bőrgomba leggyakrabban a lábfejet és a lábkörmöket támadja meg, ezért nagyon fontos, hogy rendszeresen tisztítsd és ápold cipőidet. Sokszor elég egy nem fertőtlenített papucs és máris visszatér a baj.

A körömgomba kezelése

A bőrgyógyászati konzultáción bőrgyógyász szakorvosunk megvizsgálja a problémás körmöt. Amennyiben körömgombára utaló tüneteket tapasztal, mintavételt végez. A mintavétel után vérvizsgálatot is kér, amelynek eredményei alapján még pontosabban meg tudja határozni a számodra leghatékonyabb kezelést.

A körömgomba nem múlik el magától, ezért mindenképpen kezelni kell, hiszen egészséges körmöket is megfertőzhet. A legmegfelelőbb kezelési eljárást a bőrgyógyász a mintavételből és vérvételből nyert eredmények alapján állítja össze. Általánosságban elmondható, hogy a szájon át bevehető gyógyszerek segítségével fél év alatt szabadulhatsz meg a körömgombától. A bőrgyógyász által választott készítmények segítenek abban, hogy a folyamatosan növő köröm már ne legyen fertőzött.

Jelentkezz be itt konzultációra!

A bőrgyógyászati konzultáció díja 10.900 Ft.


Ha más kezelésre szerenél jelentkezni, kattints ide

Rendben

A weboldal további használatával hozzájárul a sütik (cookie-k) alkalmazásához.
Ide kattintva kaphat bővebb információt a sütikről és a beállításaikról.

Rendben