Mellplasztika férfiaknak!


2014
06.12.

aesthetica mellplasztika ginekomasztiaMeglepő, és talán hihetetlennek tűnő hír, hogy manapság már férfi páciensek is előfordulnak a plasztikai sebészeteken és mellműtétet kérnek. Természetes, hogy csodálkozva nézünk, hiszen a mellplasztikáról elsősorban a keblek növelésére asszociál mindenki. Pedig mostanság a férfiak éppen ennek ellenkezőjéért fordulnak sebészhez.

Igen, valóban akadnak fiúk-férfiak, akiknek komoly gondot okoz az, hogy mellméretük nagyobb annál, mint amit a férfias külső feltételezne. Akadt például egy fiatal fiú – nevezzük Péternek -, akinek 14 éves korában a poklok kínjait kellett kiállnia, mert serdülőkorában mellmérete kezdett megváltozni, nőiessé válni. Elmondása szerint bizonyos helyzetekben érzékeny és fájdalmas is volt. Ám a legszörnyűbb érzést a korabeli fiúk csúfolódása, rosszindulatú viccelődése jelentette.  Persze akadtak olyan programok is, amiken ezért eszébe sem jutott részt venni, a strandolásról még a legnagyobb kánikulában is kénytelen volt lemondani. Levetkőzni semmiképpen sem szeretett volna sehol sem, viselni a bámuló arcokat, hallgatni a bántó megjegyzéseket. Inkább kirekesztve igyekezett rejtőzködni, 14-16 évesen éldegélt a teste által épült börtönben. Ezért aztán 18 éves korában eldöntötte, hogy kiszabadul onnan és plasztikai sebészhez fordult.

Azóta már 4 műtéten esett át, és végre boldog. Egészséges önbizalma lett, végre férfinak érzi magát, és imád strandra járni!

Műtét előtt kiderült, hogy Péter ginekomasztiában szenvedett. Ritka betegség, amelynek következményeképpen az emlőmirigyek és a zsírszövet megnagyobbodik. Lehetnek azonban más – egyszerűbb – hormonális okai is annak, hogy abnormálisan megnövekedik egy férfi mellmérete. Serdülőkori változás során bizonyos női hormonok túlsúlyba kerülnek, ezáltal a férfi emlő anatómiája is megváltozik. Ha nem normális az átalakulás mértéke, akkor valószínűleg hormonális a probléma, amivel természetesen orvoshoz kell fordulni.

Akadhatnak azonban más előidéző okok is: bizonyos gyógyszerek, drogok és szteroidok is okozhatnak ilyen elváltozást. Egy testépítő magyar bajnok például találkozott hasonló esetekkel: megnövekedett mellű sportolókkal, akik doppingszereket használtak. Végül aztán kés alá kellett feküdniük, hogy megszabaduljanak a nem kívánt mellékhatástól. Tehát Urak, nem érdemes bujdokolni és leplezni azt, amit a természet nem tökéletesen teremtett, vessék le gátlásaikat és forduljanak sebészhez, hiszen van segítség! A gátlások levetése után pedig bátran tovább vetkőzhetnek.


ingyenes
visszahívás
kérése

Kérj ingyenes visszahívást most és munkatársaink 1 munkanapon belül felveszik veled a kapcsolatot telefonon időpont-egyeztetés vagy tájékoztatás céljából. Adataidat 3. fél számára nem adjuk ki!

Rendben

A weboldal további használatával hozzájárul a sütik (cookie-k) alkalmazásához.
Ide kattintva kaphat bővebb információt a sütikről és a beállításaikról.

Rendben