Nem csak hóbortokat szolgál ki a plasztika


2016
12.06.

nem-csak-hobortokat-szolgal-kicsiA plasztika egy olyan terület, amiről mindenkinek van véleménye, még akkor is, ha soha nem került különösebb kapcsolatba vele. Vannak, akik maguk is szívesen bevállalnák a műtétet, hogy megváltoztassanak magukon valamit, vannak, akik nem szeretnének kés alá feküdni, de mások tegyék nyugodtan, és vannak, akik elítélik a plasztikai beavatkozáson átesetteket.

Hogy miért? Nos, erre a leggyakoribb magyarázat az, hogy úgy vélik, a páciensek nagy részét a hiúság vezérli. Hogy a hiúság elítélendő tulajdonság-e, arról is lehetne vitatkozni, de ezúttal egy másik részét szeretnénk megragadni a problémának. Mégpedig azt, hogy nem mindenki látszólag indokolatlanul változtat a külsején. Vannak helyzetek, amikor a plasztikai műtét még azok szemében is indokolt lehet, akik egyébként ellenzik az ilyen beavatkozásokat.

Milyen nyomós indokok lehetnek a plasztikai műtétre?

  • Mellplasztika alatt legtöbbször a mellnagyobbítást szoktuk érteni, vagy a megereszkedett mellek felvarrását, de nem csak azért feküdhet valaki kés alá a mellei miatt, mert nem elégedett velük. Bizonyos esetekben azonban a mellek aszimmetriája okoz lelki problémákat.
  • A mellplasztika kapcsán, a túl nagy mellek korrekciójára is szükség lehet, hiszen az esztétikai problémákon túl egészségügyi gondot is jelenthetnek, hiszen nagy mértékben terhelik a hátat, derekat.
  • Túl sok visszamaradt bőr. Általában hatalmas teljesítménynek értékeljük, ha valaki jelentős túlsúlytól szabadul meg. De vajon mi van utána? Sajnos az ember teste nem áll helyre varázsütésre, és van, akinek idővel sem. Gyakran marad sok felesleges, megnyúlt bőr hátra, például a has tájékán vagy a felkaron, ami bizony nem szép látvány, és zavaró is lehet a mindennapokban. Plasztikai műtéttel azonban a fölösleges bőr kivágható, így a test ismét feszesebb lehet.
  • Az elálló fül nem csak gyerekkorban, de felnőttkorban is gátlásokat és szorongást okozhat. A megfelelő állását plasztikai beavatkozással lehet elérni, segítségével a  fejhez lehet simítani a fület, így nem okoznak többé esztétikai problémát.
  • Az arc alapvető karakterét adja meg az orr, ami ha túl nagy, hosszú, ferde, akkor egész megjelenésünkre rányomja a bélyegét. A plasztikai beavatkozás az orr deformitásain  tud változtatni, beleértve az olyan funkciót is érintő területeket, mint például az orrsövényferdülés.

Rendben

A weboldal további használatával hozzájárul a sütik (cookie-k) alkalmazásához.
Ide kattintva kaphat bővebb információt a sütikről és a beállításaikról.

Rendben