Pácienseink mesélnek: Bogi története


2017
08.30.

“Minden reggel mublog-Boginkába menet metrózni szoktam, már szinte gépiesen teszem meg a megszokott utat, de nyár elején feltűnt egy új plakát a mozgólépcső mellett. Az Aesthetica Orvosi Központ hirdetésén akadt meg a szemem: ,,Fel a kezekkel! Nincs többé szőrszál, csak sima hónalj!”- pontosan tudom, mert lefotóztam az elérhetőség miatt :). Már hallottam korábban is erről a fajta szőrtelenítésről, a legutóbbi közös csajos nyaraláson került szóba a borotválkozás, mert én az enyémet otthon hagytam, és akkor mesélte az egyik barátnőm, hogy neki már évek óta nincs rá szüksége sem a lábán, sem a hónalján, sem intim területen, azaz gyakorlatilag sehol. Elmondta, hogy egy nyolc alkalmas kezeléssorozatról van szó, és utána nem nőnek vissza a szőrszálak a kezelt felületen. Nagyon szimpatikus volt a technológia meg a klinika is a szavai alapján -kinek ne lenne szimpatikus az ötlet, hogy többé ezzel nem kell foglalkozni?!-, de valahogy otthon teljesen kiment a fejemből. Amikor megláttam a rózsaszín plakátot egyből eszembe jutott és arra jutottam, hogy nem érdemes tovább halogatni, hanem ideje belevágni nekem is a végleges szőrtelenítésbe. Június végén már meg is volt az első hónaljkezelésem, pár perc volt az egész és szinte alig éreztem. Ősszel szeretném a többi testrészemen is elkezdeni a lézeres szőrtelenítést, alig várom, hogy a következő nyaraláson már nekem se okozzanak kellemetlen meglepetést a napon megcsillanó szőrszálak!”


Rendben

A weboldal további használatával hozzájárul a sütik (cookie-k) alkalmazásához.
Ide kattintva kaphat bővebb információt a sütikről és a beállításaikról.

Rendben